Mălini falu központjában található és 1975-ben avatták fel, a költő szüleinek, Profira és Eugen Labiş tanító családnak egykori otthonában, ahol leélte egy rövid és gyors részét az életének Nicolae Labiş, ugyanitt írván a művének egy részét. A négy szobában berendezett emlékkiállítás az eredeti tárgyak (bútorok, könyvek és füzetek, ruhadarabok, egy „ezüst hangú” csengő, egy rádiókészülék aminek segítségével a költő a külvilági pletykákkal tartotta a kapcsolatot, dokumentumok, fényképek, plakátok, stb) segítségével izgalmasan rekonstruálja a zseniális költő életi és teremtési környezetét, ezáltal utalva művének lényeges részleteire és rendkívüli hozzájárulására a kortárs román költészet fejlődéséhez.


Nicolae Labiş

(1935-1956)

 

Nicolae Labiş 1935 December 2-án született Poiana Mărului faluban, Mălini község, Fălticeni rajon, Baia megye, ma Suceava; a szülei, Eugen és Ana-Profira, tanítók voltak. 1945-ben a család Mălini-ban telepedik le (a jelenben emlékház); 7 éves koráig sokat olvasott és a rajz iránt is érdeklődött; a háború utáni éhség ideje alatt Nicolae az apját kísérte vadászatra: “… a házban nem volt semmi, estefelé volt, amikor fogtuk a puskát és kimentünk az erdőbe. Magunkal vittük Nelu-t is. Kicsi volt, éhes és szomjas, de nem engedtük neki, hogy igyon a forrásból ahol sejtettük, hogy fog jönni az őz vizet inni… Lőttünk. A fiú el volt keseredve. Ott, az erdőben, tüzet gyújtottunk és megsütöttük neki a szegény állat szívét és veséjét…” (Eugen Labiș). Nagyon jó eredményekkel tanult a Fălticeni-i Nicu Gane Liceumban, a román nyelv és irodalom órákon megható összetételeket írván. 1951-ben az I díjat kapja a bukaresti Román nyelv és írodalom versenyen; Mihai Gafiţa így emlékszik rá: „Sötét, zömök – hegyi gyermek – juh-bundába öltözve, fehér színű vörös sávokkal, szélesebbek elől, a kapocsnál és az övnél, keskenyebbek a ruha szegélyén. Ez a Mălini-i hegyi lakók rendezett öltözéke ősz és tél idejére […]. Labiş hegyi embernek nézett ki, erdésznek, nem juh-pásztornak. Sapkája volt és táskája.

 

‘Nem egyszerű szatyor, hanem táska, kötőkkel ellátva […]. Labiş annak öltözött, ami volt, amik voltak a szülei: a moldovai hegyi falu – kis létszámú – becsületes népe […] akkor még gyermek volt. Nem volt tizenhat éves. Viszont ügyes volt, nem volt meg benne a városba cseppent falusi gyermek félelme és bizonytalansága, sőt, nagyon jól tudta hogy ő mit keres ott.” 1952-ben a Iaşi-i Mihail Sadoveanu Liceumba költözik; az iskola irodalmi találkozásait vezeti; az érettségi vizsgán maximális jegyet kap román nyelvből; Szeptember 15-én felvételizik, vizsga által, a bukaresti Mihai Eminescu Irodalmi Iskolába; D. Micu így emlékszik rá: Egy 16 éves fiút látok, jó erőben, inkább alacsony, a fényes homlokát minden oldalról egy sűrű haj övezi, szokatlanul de jellegzetesen, kiállóan fürge, egy fiú aki mindig mosolyog, az egész kinézetével, főleg a szemével, és akinek a mosolyában az ártatlanság irónikus ravaszsággal ötvöződik; szerkesztőként dolgozik az Anii de ucenicie (Tanulóévek) című folyóiratnál; nagyon jó költőként az idő majd összes folyóirata közzéteszi. 1954-ben a kicsengetési banketten bámulatosan szavalja a Vârsta de bronz (A bronzkor) verset; Mihail Petroveanu így mutatja be: A sűrű, szinte fekete hajából egy hosszú tincs a füle mögé lógott. Kalmük-szerű orra alatt hihetetlenül vastag, Tarasz Bulba-szerűen csavart bajusz volt. Kis, kerek arcán a puha bőr meg volt keményedve, az arc-csontjai ázsiaiasan álltak ki, a mosolya pedig váratlanul ráncolta össze az arcát.

A szemei zöldes-kékesen villogtak, mint egy cendes, hegyi tó vize, időnként heves, acélos alakot nyertek, ami erőfeszítést vagy haragot jelzett, vagy sötétzöldbe mentek át, mint egy sötét erdő amiben a versei el szoktak veszni, Sadoveanu-féle vagy később Eminescu-féle nosztalgiába merülve.”; a Viaţa românească-ban közzéteszi a Moartea căprioarei (Az őz halála) című versét; egy félévig hallgatóként jár a Filológia Egyetemre. 1956-ban kiadja az első kötetét, Puiul de cerb (Az őzgida), majd a Primele iubiri (Első szerelmek) kötetet; tagja lesz az Irók Egyesületének; December 10-én súlyos villamos-balesetet szenved, ami eltöri a gerincét; betegágyárol diktálja Aurel Covaci barátjának a Pasărea cu clonţ de rubin (A rubin-csőrű madár) című verset; December 22-én, szőrnyű szenvedés után, elhunyt 21 évesen és a bukaresti Bellu temetőben volt eltemetve; Geo Bogza nyilatkozta: Megvan bennem az érzés, a bizonyosság, a kétségbeesés és a lázadás hogy Nicolae Labişban a sors szétzúzta azt, aki korának nagy költője lehetett.

(Aura Brădăţan)

A „NICOLAE LABIŞ” EMLÉKHÁZ

Suceava, Mălini község

Tel. +40-0746.199.139

  • Május – Szeptember: 10:00 – 18:00, utolsó bejegyzés 17.30
  • Október – Április: 9:00 – 17:00, utolsó bejegyzés 16.30
  • Hétfő – Kedd: Zárva

A Mălini-i „Nicolae Labiş” Emlékház

– felnőttek

– tanulók, egyetemisták érvényes igazolvánnyal

– nyugdíjasok

6 lej/fő.

1.5 lej/fő.

3 lej/fő.

INGYENES SZOLGÁLTATÁSOK:

  • súlyos fizikai fogyatékosok számára;
  • állami intézményekben élő gyermekek;
  • ICOM-kártya tulajdonosok;
  • háborús veteránok;
  • 50% kedvezmény: – nyugdíjasok;
  • a múzeumi hálozat jelenlegi alkalmazottai és nyugdíjazottai;
  • a Suceava Megyei Tanács alkalmazottai;
  • partnerek – az érvényes partner-szerződések alapján;

A kiállításokhoz és múzeumon kívüli kulturális eseményekhez használt terek írásos kérésre vannak fenntartva.